Viszlát! Vége! Abbahagyom! Itt.

Ugyanis a Papírhajó mától új helyen, új külsővel de változatlanul folytatja tovább útját az Élet Tengerén :)

A Papírhajó blog új elérhetősége: www.paperboat.hu

Amint az összes bejegyzés és komment átkerül oda, a Papírhajó a freeblogon valószínűleg megszűnik. Ameddig nem kerül fel az új blogra is minden eddigi írás és komment, addig itt lesz elérhető a több mint egy év termése. 

Az új Papírhajó eléréséért katt ide: 

Szabad vagyok?- tettem fel magamnak a kérdést egyik nap, mintegy teljesen spontán és váratlanul, nem előzte meg semmilyen cselekedet vagy esemény ami kiválthatta volna ezt a kérdést. Mégis. Egyszercsak belém csapott a villám és lassan ezt súgta: most kérdezd meg magadtól, hogy szabad vagy-e! Vagy legalábbis valami ilyesmit mondhatott, mert én ezt kérdeztem meg magamtól.

Ízelgettem a szavakat egy darabig, majd fogtam magam és nekiálltam leírni ennek a bejegyzésnek a vázlatát. Sorra vettem mindent, ami szóba jöhet a szabadság téma kapcsán. 

Vannak dolgok, amikben nem vagyok szabad, másokban igen. Nem vagyok szabad egyrészt, mert nem magam osztom be az időm nagy részét, nem magam határozom meg éppen mit kell csinálnom úgy általában, nem magam döntöm el éppen hová akarom menni rendszerint, vagy nem én határozok az életem apró dolgaiban úgy egyáltalán, hanem mások. A suli, a kolesz, akármi. Van egy mindannapi életem ami keményen szabályozott, amiben nincs megalkuvás, kőkemény engedelmeskedés van és semmi más. 

Ezek azok a dolgok, amelyekben tehát nem én döntök, rám erőszakolnak egy értékrendet, döntéseket, legyen az bárminek vagy bárkinek a nevében: legyen szó a Biblia, Isten, az erkölcs, a rend, a fegyelem, a morál, a tisztesség, a racionalizmus vagy a konzervativizmus emlegetéséről, ezek a szavak számomra sajnos egyre inkább elválaszthatatlanul kötődnek egy negatív jelentéstartalomhoz, mert az ő nevükben korlátoznak. Az ő nevükben nem vagyok szabad. 

Másrészt viszont ott van az életem egy másik vetülete, ami sokkal nagyobb távlatokat foglal magában. Szabad vagyok érzelmileg; nem vagyok alárendelve senkinek, egyedül hozhatok döntéseket az új kapcsolatok kialakításáról, próbálkozásokról. Nem kényszeríti senki rám az akaratát a céljaim kitűzésében amiket szabadon meg is valósíthatok mert nem akadályoz benne senki; szabad vagyok, és ezt a szabadságom mások is tiszteletben tartják. Szabadon gondolkodok, szabadon érzek, senki nem próbál meggátolni abban, miről hogyan vélekedhetek és hogyan nem. Ilyenkor persze a számomra fontos, hozzám közel álló (pozitív és negatív értelemben egyaránt) emberekről beszélek.

Végső soron szabad vagyok. Szabadon tehettem fel ezt a kérdést is magamnak, szabadon válaszolhattam rá és szabadon publikálhattam is a gondolatmenetem. Szabad vagyok, mert szabadon, magamtól alkottam mindezt. És legfőképpen azért vagyok szabad, mert tudom élni a szabaságommal.

1.8.4 by Captain himself

"Örömmel értesítünk, hogy interjúd alapján továbbjutottál az utolsó fordulóba!"

Április 18-19, Csillebérc, az utolsó forduló. 16-an vagyunk és csak 3-4,  max 5 hely van. Hajrá :D

Nálam az úgy volt sokáig, hogy ha rosszat álmodtam vagy a tudatom egy bizonyos részének, amely ezek szerint ébren volt amíg aludtam, nem tetszett az álom mert szörnyű volt vagy előreláthatóan súlyosabb sebesülést szereztem vagy ne adj' Isten meghaltam, akkor közbeszólt egy határozott férfi hangján, kimerevítette a képet és felébredtem.

Így volt ez pl. amikor Godzilla kergetett vagy ötven vérengző vérfarkas.Ez a hang azonban megszűnt létezni idestova egy éve, azóta a kellemetlen felriadás helyettesíti. Pedig nyilvánvalóan sokkal jobb volt átúszni egy másik álomba és otthagyni a rémeset...

Ma azonban visszatért a hang, csak éppen azt nem tudom hogy miért, holott szerintem egyáltalán nem volt rémes amit álmodtam, sőt, kifejezetten szórakoztató volt. Egyébként az álomhoz hozzá tartozik, hogy tegnap volt egy kis nézeteltérésem apámmal a Jobbik kapcsán, illetve lefekvés előtt blogokat olvastam. Ebből született aztán ez a cuki kis egyveleg.

Tehát, Szegeden sétálgattam a Kárász utcában, amikor szembejött velem a Magyar Gárda és körbevettek, majd felszólítottak hogy adjam át nekik az iPhonom vagy nagyon megvernek. Hiába mondtam nekik hogy nekem nem iPhonom van hanem Motorolám, nem érdekelte őket, és rámrontottak. Ekkor azonban beszólt a hang (és itt még érthető is), hogy "Na jó, akkor váltsunk!", majd eltűnt a Gárda és csak én maradtam egy olyan helyen, ahol tudtam hogy nem volt tér és idő, de valahogy mégis mert azt is tudtam hogy nagyon gyorsan haladok előrefelé és sokáig. 

Majd egyszercsak beszakadt alattam a semmi, és nagy robajjal beestem egy ágyba, amiből kiugrott egy nagyon ronda kövér pasi, de ahogy meglátott, visszamászott és erőszakoskodni akart velem. Ellenálltam, de már éppen legyűrt volna amikor egyszercsak a falon át berontott a kocsijávan SViktor és megmentett. Én meg, ahelyett hogy megköszöntem volna leosztottam, hogy mégis mi tartott ennyi ideig, örülhetek ha ezek után nem kell leamputálni a lábam. Nem tudom hogyan függ össze a kettő de lényegtelen :D

SViktor persze ezen nagyon megsértődött és kihajított egy farm mellé, ahol Ricsi éppen a teheneket etette. Gondoltam odamegyek és köszönök neki, de ekkor az egyik tehén átalakult vérengző szörnnyé és megette Ricsit. Én kiabáltam hogy ne, de nyilván nem hatottam meg a szörnyet. Szóval inkább szaladni kezdtem, de a szörny észrevett és utánam eredt, és már éppen elkapott volna amikor jött egy szuperhős, akit nem tudok hogy ki volt de felvágta a szörny hasát és kiszabadította Ricsit, majd elrepült vele, engem meg otthagyott. Innentől kezdve kicsit homályos, mert csak arra emlékszem hogy dohogtam de közben csináltam is valamit, de hogy mit, azt nem tudom.

Aztán valahogy a helyi fagyizóban termettem, ahol a barátaimmal ettük a kis fagyikelyheink, amikor arra lettünk figyelmesek hogy valaki eszméletlenül ordít. Kiderült, hogy az a valaki Spikey volt, aki éppen szerelmet vallott EM-nek, de ő meg visszautasította, mondván, Spikey meleg, és nem érti mit akar. Természetesen nem maradhattam ki ebből, odamentem, felhúztam Spikey-t a földről és elmagyaráztam neki hogy ő tényleg meleg, és most egy kicsit célt tévesztett. De ahogy megértette, nekem vallott szerelmet! Én visszautasítottam, mondván hogy tényleg nagyon aranyos és kedvelem de 'maradjunk csak barátok', mire berobbant a képbe ismét a Magyar Gárda, akiket jóapám vezetett. Meglátták, hogy éppen Spikey kezét fogom, több sem kellett nekik, ránk rontottak. Vagyis csak rontottak volna, mert közben rájuk borult a ketrec, amiben 979-et tartottál fogva. 

Innentől kicsit megint homályos, a következő része amire emlékszem az az, hogy az exemmel ordibálok hogy mégis ezt hogy képzelte. De hogy mit, azt már nem tudom :D És ő sem értette, mert elment, én meg ottmaradtam egyedül de hogy hol, azt megintcsak nem tudom...

A végére viszont tisztán emlékszem: megint a Kárász utcában voltam, és elhatároztam, hogy gyorsan elszaladok a Tiszához. El is szaladtam, de ahogy odaértem, láttam hogy a Tisza ki van száradva. Ezt nem tudtam mire vélni, ezért írtam egy-egy sms-t Matinnak és Iguazunak hogy vajon tudják-e, miért száradt ki a Tisza. Erre mindketten hirtelen ott termettek mellettem, és Matin arról próbált meggyőzni hogy ez összefüggésben van a szakkolis szerver tegnap esti lefagyásával, Iguazu pedig arról hogy ez csakis a Gárdisták műve lehet. 

Meguntam őket, elindultam egy közeli játszótérre, de már nem értem oda mert felébredtem, és rohantam ide hogy mindezt leírjam :)

1.8.2 by Captain himself

Most egyszerűen csak örülök. Bár nagyon fáradt vagyok, kikönyörögtem hogy holnap ne kelljen suliba mennek és egész nap itthon lehetek, nézhetem hogy jön-e már eredmény ugyanis...

ma voltam az ösztöndíjpályázat második fordulóján, ami egy elbeszélgetés volt, háromnegyed órában. Csodák csodája, egy szakkolis csajjal is összefutottam, ő is meghallgatásra jött. Kicsi a világ :D 

Szóval tényleg jó volt, jól prezentáltam magam szerintem, hétfő délután-estefelé lesz eredmény a neten. Ez az egyik oka annak, hogy vidám vagyok, a másik meg az hogy szerveződik valami április négyre, végre már, sőt, nem csak egy emberrel :D Értsétek ahogy akarjátok ;)

A harmadik meg az hogy tök simán odataláltam az Ajtósi Dürer sorhoz, egyedül :) Ez azért nagy szó nálam. 

Kellett már ide egy ilyen kis bejegyzés is a sok komoly, depis hangvételű mellé. 

1.8.1 by Captain himself

És igen, ma megtörtént!

Na persze, nem kell semmi nagy áttörésre számítani, pasira, kalandra vagy akár csak egy ártatlan kis csókra sem. Áh, nem, errefelé olyan nem játszik mostanában. 

De azért megtörtént!

Nem emlékszem hol, de valahol az egyik legjobb kerámiám és az ágy melletti polc takarítása között lehetett, mármint a zenéből ítélve, amit akkor hallgattam. A CD-t ugyanis utána lecseréltem mert... de ez nem lényeg. A lényeg, az ez: rájöttem.

Rájöttem,bár nem mintha eddig nem tudtam volna. Tudtam én mindezt, csak valahol mélyen, nagyon mélyen, eltemetve, elfedve, elrejtve nagyon mélyen bennem, lent lent lent. Tudom, mi az ami ezt a görcsölést okozza, ezt az idegességet ami időnként előtör, ezt az egész szart ami most van. Sorsom megrontója, unalom a neved!

Igen, egyszerűen unalom. Ez csak át tehetetlen agonizációba amikor látom hogy exeim meg túllendültek ezen a holtponton, amin én nem tudok. Vagy legalábbis nem látszik. Nem látszik, mert minden nap ugyanolyan. Ugyanúgy felkelek, ugyanott, ugyanazok között az arcok között, suli, kimenő, kolesz, kaja, tanulás, alvás. Ennyi, és ez a séma minden napomra ráhúzható hétfőtől csütörtökig, pénteken nem sok mindenre vagyok használható, ez meg már a második szombat amikor nem megyek sehová mert sajnos egyik barátom sem ér rá (mondjuk ez kb. három év után van így először, ez azért vígasztal). 

Ez a felszín. Ez a mellőzöttség, unalom... ezek kérdéseket vetnek fel bennem. Megkérdőjeleződök. Nem csak bizonyos részeim, hanem én magam, hogy jó-e ez így, nem csinálok-e valamit rosszul, amiért ilyen most az élet, nem vagyok-e alkalmatlan bizonyos dolgokra, van-e bennem elég erő végigvinni amit akarok, amit vállaltam, amit szeretnék? El tudom-e érni így?

Ilyenkor egy kicsit magamba szállok, elvonatkoztatok és szomorúan konstatálom, hogy az ego sem a régi már, mert ezt meg kell tennem. Régen ilyen mélységekig azért nem tettem fel kérdéseket magamról magamnak, de úgy látszik most ennek van itt az ideje. Tehát válaszoljunk.

Amit teszek, az jó. Jó, mert én teszem, azt adom bele ami én vagyok, és így lesz az én művem, legyen szó akármiről- tehát jó. Nem szabad hagynom hogy ezek a negatív kételyek befolyásolják a hitemet magamban. 

Igen, minden bizonnyal vannak dolgok, amelyekre alkalmatlan vagyok. Ilyen például akár a legegyszerűbb fizikai számítás elvégzése is,  a kémiától sem véletlenül tartom magam távol. De a legfontosabb értékeim nem csorbultak, csak más oldaluk jön elő. Más élethelyzet, más stílus, más eredmény. 

Erő, energia pedig van, mert van elszántságom hogy amit akarok, összehozzam, ezért sikerülni is fog, mert sikerülnie kell. Nincs olyan hogy nem. Lehetetlen nem létezik.

Csak egy dolog van, amit nem tudok befolyásolni. Itt tehetek akármit, a dolgot nem tudom siettetni. Egy olyan folyamattal állok szemben, amely úgyis a maga útján halad, a maga tempójában, a maga kedve szerint, ha megfeszülök is. Ahogy mindez a felszín alatt történik, úgy a változások is  bennem a felszín alatt mennek végbe. A mindennapjaimba is beivódnak, valahogy más most minden, már nem olyan színes és határtalan. Az unalom, a hétköznapok egyformasága, a kitörés késlekedése- ez megmutatta, hol a határ, amin egyelőre nem tudok átlépni. 

Elérkeztünk ide. Oké, felfogtam. Megértettem, megszenvedtem. Tanultam önmegtartóztatás, tanultam türelmet, tanultam csendet, tanultam alázatot, tanultam taktikát és tanultam a szeretet elfogadását. Oké, megvolt.

De nem léphetnénk végre tovább? Vagy amíg ezt kérdezem, addig még több türelmet akarsz belém adagolni??

1.8.0 by Captain himself

A kissé esős, kissé szeles, kissé letargiával telített de amúgy egészen tűrhető, néhány mosolyt is az arcomra csaló szerdai nap minden vitán felül nyilvánvalóan az angolóra felé menet félúton érte el csúcspontját.

Tulajdonképpen nem történt semmi különönös, említésre különösebben méltó, mondhatnám: érdekes, volt egy srác, aki almát vásárolt a kis zöldségesnél.

Hétköznapi szituáció: Captain angolra baktat a szokásos útvonalán, végig ezernyi emlék helyszíne mellett, erősen gondolkodva azon hogy útvonalat kéne már váltani de úgysem fog mert ez a Captain olyan egy buta, hogy tudja hogy ez neki nem jó, de akkor sem... hát ja, szóval ilyen Captain. Kissé mazochista, de  a mi Kapitányunk.

Szóval Captain, keserdédes gondolataiból a felszínre bukva meglátta ezt a srácot, aki a maga stílusával már kilométerekről 'süt', nameg amúgy is olyan akiről az ember megmondja, pláne ha szintén zenész. Ott állt, nyújtotta a pár szem almáért a pár forintot és mintha akkor minden lelassult volna, az emberek is megálltak egy percre egy kis meleg fiú kedvéért hogy tökéletesen szemügyre vehesse ezt a srácot, ezt a hétköznapi, teljesen hétköznapi mégis rendkívüli srácot, hiszen nyilván miatta hágott tetőpontjára a szeles, hűvös, esős szerda. Milyen helyes arc, milyen édes kéz, milyen szép szem, milyen arányos test, és -húú- milyen szép fenék... 

Az élet azonban nem állhat örökké, a fények is visszatértek, az emberek ismét elindultak; megállt a világ egy percre, egyetlen röpke pillanatra de azt is mintha csak azért tette volna hogy megmutassa Kapitánynak, a kis meleg srácnak aki ott állt egyedül a forgalmas utca közepén hogy bizony, minden megy tovább, akár egyedül van akár nem, akárkit is lát meg, neki mennie kell ha nem akar elkésni. Mennie kell, holott ott maradt volna a végtelenségig, de minimum még egy percig, hogy végignézze ezt a tökéletes mozdulatot, ahogyan az aprót az eladó kezébe ejti kecsesen, elegáns ujjmozdulatokkal az ismeretlen, egyetlen déja-vu érzést sem előhozó srác, ez a minden kétséget kizáróan meleg srác.

Hogy mi maradt? Egy emlék, egy villanásnyi emlék és a keserű düh, hogy hogyan találjam meg. Eddig nem sikerült. 

1.7.9 by Captain himself

Kedveseim, akik itt aggódtatok, tövig rágtátok a tíz körmötök a Papírhajóért, jó hírt kell közölnöm:

a Papírhajó az én kezemen van. Az igazság azonban az, hogy sosem volt feltörve :P Vagyis...

minden csak egy

VICC

volt :D Remélem ti is élveztétek, Matin meg én ugyanis nagyon, mert... 

az úgy volt hogy Matint megkértem hogy szerdán szedje le iskolám városának nevét, hogy azért mégsem legyen fent olyan sokáig, mire is Matin előjött azzal a fenomenális ötlettel hogy mi lenne ha... írna egy bejegyzést, mondom ok, részemről mehet, mire meg is dumáltuk a részleteket, és uzsgyi :)

Köszönöm a kis sms-eket, üzeneteket, hívásokat, a viccnek vége, remélem ti jót mulattok most rajta, Matin meg én ugyanis nagyon élveztük :D

1.7.8 by Matin and Captain themselves

Na. Sikerült megfejtenem captain hiper-szuper-mega-atom-titkos jelszavát. Nem volt könnyű dolgom, de végigolvastam az összes bejegyzést, kiválasztottam a kulcsfontosságúakat, minden második szó első betűjével, valamint az utolsó előtti előtti szó utolsó betűjével csináltam egy még titkosabb dolgot, az adott bejegyzés sorszámát megszoroztam hárommal, elosztottam kettővel, vettem a hármas alapú logaritmusát, majd a negyedik hatványát, a kapott értékeket és a betűket egy bizonyos logika alapján sorbaraktam. Először nem sikerült belépnem, de aztán egyszer bebújtam captain szekrényébe és néztem, hogy mit ír be és most - muhaha - itt vagyok. A terror elkezdődött. Már fogalmazom a követeléseimet is.

1.7.7 by Captainfanatikusvagyokalegnagyobb himself

36 perc és lemerül a laptopom. Ebbe már nem fért bele hogy elolvassam 979 bejegyzését, de ha nem leszek lusta, akkor seggbebaszom a laptopot a töltővel felrakom tölteni a cuccot és elolvasom, mert érdekel mit indított el Iguazu benne. Egyébként, ha már itt tartunk, ezt a réges-régi bejegyzésem meg 979 motiválta. Milyen egy élet!

35 perc. Mi mindenre lenne ez elég? Egy séta után ülni a vízparton a naplementét nézve a szerelmemmel és csak ott lenni együtt? Érezni a nyáresti szelet ahogy az arcodba vág, érezni a szeretet, a boldogságot...

33 perc. Ahhoz képest hogy tőmondatokat akartam most írni, elég bőlére eresztem. Van ebben mindent, ami Captain: nyavajgás és szentimentáliskodás. A szentimentáliskodás szó létezéséről eddig nem tudtam, de mivel nem húzta alá a szerkesztő, gondolom létezik. Bezzeg a Captaint aláhúzta. Buta szerkesztő!

30 perc. 

Már csak 26. Tehát négy percembe került hogy belinkeltem a régi bejegyzésem.

És már csak 25. Itt az ideje hogy elmenjek fogat mosni, elolvasni 979 bejegyzését és aludni térjek. Holnap suli. Megint itt, ebben a városban... komolyan elegem van már. Csömöröm van tőle.

Nem tudtam hogy jól tud esni egy ilyen bejegyzés is, de jól tud esni. 

1.7.6 by Captain himself